MONKEY POWER 6

(Magyar Kupa forduló)

 
 

A VERSENY:

helyszíne:

1033 Budapest, Szentendrei út 95. PP Center területén belül az 53-as csarnok

időpontja:

2021. január (28)-29-30-31.
Csütörtökön és pénteken (január 28-29.) lehetőség szerint Magyar Kupán korábban részt nem vett versenyzők nevezését várjuk.
A szombati napra (január 30.) azok nevezését várjuk, akik már indultak korábban Magyar Kupa fordulón, vagy másztak már 7a nehézségű bouldert!

kategóriái:

mini:
2012-2015-ben születettek
gyerek:
2010-2011-ben születettek
serdülő:
2008-2009-ben születettek
ifjúsági B:
2006-2007-ben születettek
ifjúsági A:
2004-2005-ban születettek
junior:
2002-2003-ben születettek
nyílt:
2007-ben és előtte születettek
veterán:
1981-ben és előtte születettek
     

szabályai:

Az MHSSz versenymászó szakágának az idei, érvényes szabályzatának betartása mellett kerül megrendezésre a Monkey Power 6 Magyar Kupa forduló.
A verseny jellege jam. A verseny mindkét napján versenybírók figyelik és értékelik a megmászásokat.
Mini, gyerek, serdülő kategóriában: 20 db út és a selejtezőben elért eredmény adja ki a végeredményt is. Egyenlőség esetén „onsight” stílusban szuperdöntő (aki a legtovább jut a szuperdöntőben az nyer).
Serdülő kategóriában utanként 8 próba áll rendelkezésre, gyerek és mini kategóriában nincs korlátozva a kísérletek száma.
Ifjúsági B, ifjúsági A, junior, veterán kategóriában: 20 db út és a selejtezőben elért eredmény adja ki a végeredményt is. Az utak teljesítésére utanként 5 próba áll rendelkezésre. Egyenlőség esetén a nyílt kategória döntő útjain dől el a végeredmény. A döntőben „onsight” stílusban 4 kunsztot kell teljesíteni, a próbálkozások száma nincsen korlátozva. 5 perc mászást 5 perc pihenő követ!
Nyílt kategóriában a 20 db selejtező út eredményei alapján az első 6 fő részére az MHSSz versenyszabályai szerinti döntő kerül megrendezésére. A 20 selejtező boulder nehézségi felosztása a következő lesz: 6 könnyű, 6 közepes, 8 nehéz.
A feladatok teljesítésére 1,5 óra áll a versenyzők rendelkezésére.
A versenyt nézők nem látogathatják, csak az érvényes versenyengedéllyel és sportorvosi igazolással rendelkező sportolók tartózkodhatnak a teremben, ill. a versenyt lebonyolító személyzet!
A versenyzők a csoportjuk indulása előtt 60 perccel érkezhetnek meg és a selejtező körük után 30 percük van elhagyni a termet.
A versenyző helyi edzőjének akadályoztatása, vagy jelenlétének hiánya esetén az edző szerepét a szülő is betöltheti, vagy a versenyző által kijelölt személy is betöltheti, 14 év kor alatt versenyzők esetében.
Az eredményeket az MHSSZ VR felületén tudjátok élőben követni, a döntősöket telefonon értesítjük a döntőket megelőzően.
A teremben csak a verseny ideje alatt (90 perc) lehet a versenyzőknek a maszkot mellőzni! Melegítéshez és nyújtáshoz is kötelező a viselése. Aki a szabályokat megszegi, azt kizárjuk a versenyből és azonnal el kell hagyni a termet!
Az este 7 után végző csoport versenyzőinek kérésre kiállítunk a hazautazásra jogosító dokumentumot.

A feladatok szabályos végrehajtását és a döntőbe kerülési feltételeket megtaláljátok az idei MHSSz versenyszabályzatban.

nevezése:

[items_list type=’simple’]
[item icon=’small_arrow right_white’]nevezési díj: 5.000 Ft[/item]
[item icon=’small_arrow right_blank’](tartalmazza a versenyen való részvételt (érvényes versenyengedéllyel)[/item]
[/items_list]
Nevezésetekkel elfogadjátok a terem házirendjét, a felelősségvállalási nyilatkozatot, az adatkezelési nyilatkozatot és a verseny szabályzatát.
Lemondás: Nevezést a nevezési díj visszaigénylésével (csak vismajor esetén) 2021.01.26-ig lehet lemondani! 2021.01.26. utáni lemondás esetén a nevezési díjat nem áll módunkban visszafizetni! Csoportmódosításra a regisztrációs felületen 2021.01.26-ig van lehetőség.

nevezés feltételei:

Nevezés az érvényes elektronikus nevezési lap kitöltésével és a nevezési díj befizetésével történik.
Bármelyik feltétel nem teljesül a nevezés érvénytelen.
A nevezési díjat a Lality Levente E.V. részére a Raiffeisen Banknál vezetett 12052712-01146227-00100002 számlaszámra kérjük átutalni. Fontos, a közlemény rovatba kérjük beírni azt, hogy „nevezési díj”, a kategóriát, amelyben indulni kíván, ill. amennyiben nem a versenyző utal, úgy a versenyző nevét is! (pl. nevezési díj, Kiss István, mini)
A nevezési lapot az nevezés határidejéig (01.26. 12:00) kérjük kitölteni.
A nevezési díjnak az nevezés határidejéig be kell érkeznie Lality Levente E.V. folyószámlájára.

ONLINE NEVEZÉS

tervezett menete:

 
CSÜTÖRTÖK (csak akkor, ha péntek+szombat megtelt!)
(ifi B, ifi A, junior, nyílt, veterán)
PÉNTEK
(ifi B, ifi A, junior, nyílt, veterán)
13:00-tól nevezés+regisztráció 13:00-tól nevezés+regisztráció
14:00-15:30 I. csoport mászás 14:00-15:30 I. csoport mászás
15:45-17:15 II. csoport mászás 15:45-17:15 II. csoport mászás
17:30-19:00 III. csoport mászás 17:30-19:00 III. csoport mászás
19:15-19:45 IV. csoport mászás 19:15-20:45 IV. csoport mászás
21:00-22:30 V. csoport mászás 21:00-22:30 V. csoport mászás
 
SZOMBAT
(ifi B, ifi A, junior, nyílt, veterán)
VASÁRNAP
(mini, gyerek, serdülő)
08:30-tól nevezés+regisztráció 08:30-tól nevezés+regisztráció
09:30-11:00 I. csoport mászás 09:30-11:15 mini korcsoport mászás
11:15-12:45 II. csoport mászás 11:45-13:30 gyerek korcsoport mászás
13:00-14:30 III. csoport mászás 14:00-15:45 serdülő korcsoport mászás
15:00-16:30 IV. csoport mászás  
16:45-18:15 V. csoport mászás Eredményhirdetés a kiértékelések után
18:15-19:45 döntő utak felrakása 2020 nehézségi eredményhirdetések is!
19:45-től döntő  
21:45 eredményhirdetés  
 
Egy csoportban maximum 25 fő lehet.
A verseny tervezett menetének a változási jogát fenntartjuk!
 

díjazása:

Kategóriánként az első 6 helyezett oklevélben az első 3 oklevélben, éremben részesül.
Nyílt kategóriában az első helyezettek Monkey kupát is kapnak!

egyéb információ:

Főszervező: Lality Levente, 06-20/2752486, l.lality(kukac)monkeyboulder(pont)hu

Felhívjuk a figyelmet, hogy a falmászás (jogszabály szerint) extrém sportnak minősül, így a TB nem támogatja, a verseny idejére a szervezők a versenyzőkre külön biztosítást nem kötnek!
A rendezvényen fotó, és videó felvételek készülnek. A rendezvényen való részvétellel a résztvevők hozzájárulnak, hogy fotó és/vagy videó anyag készüljön róluk.

MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!